2012. december 12., szerda

Love in the Alps 3.



Lyn Hamilton. 


-Tehát egy szolid születésnapi „buli”?!- macska körmözök a kezemmel és Nicky- re, pillantok
-Értettem. –bólintott az említett –akkor megyek, és fel veszek valami szerelést! –megy vissza a saját szobájába. Még mindig nem hittem el, hogy képes egy szál rövid kis köntösben mászkálni a folyosókon.
-Hát ez.. –nézek a mellettem álló Ana Cristina- ra.
Lyn ~-Nem mondok semmit! –emeli fel kezeit. Ő volt az, aki tényleg nem szólt semmit, ez volt a jobb eset. A rosszabb az volt, mikor önmagából kikelve, üvöltve mondta el a véleményét. Hogy melyik a jobb? Egyértelműen ez!
Én kevésbé szerettem így kiabálni és nem is volt ilyenre szükségem. Meghúzódtam a háttérben, hagytam két barátnőmnek ezt a feltűnősködést.
A bőröndömhöz léptem és keresgélni kezdtem valami vissza fogott, de csinos ruhát szerettem volna fel venni, valami olyat, ami tükrözi, hogy igen ez Én vagyok! A fekete csőnadrágomat meg felelőnek találtam, amihez egy bordó kis ruhát választottam mell résznél egy fekete masnival, hozzá a szintén bordó telitalpas magas sarkúmat vettem fel. Ékszernek a fekete gyűrűmet, fülbevalómat, nyakláncom, és karkötőm-választottam.
-Na milyen vagyok? –léptem Ana Cristina elé.
-Csini, és nagyon nőies, szolid. Tökéletesen Te! –mosolyog rám. Azt hiszem még ennyi, szóval sem jellemeztek soha.
-Szerinted a hajammal mit tegyek? –nézek magamra a tükörben, és elkezdek játszani a tincseimmel.
-Most divatosak a különböző fonatok! –veti fel az ötletet szöszi barátném.
-Magamnak, hogy fonjam be? –vonom fel a szemöldökömet, és pillantok rá a tükörből.
-Majd én! – lép hozzám – Szerintem neked remekül áll mikor felkötöd a hajadat! – kezdi el fonni azt, és végül egy igen jó kis hajat varázsol nekem. Elől is és hátul is befonta a hajamat, majd összekötötte egy copfba. Igaza volt, tényleg nagyon jól állt ez a haj. A kabátom, és sálamat a kezembe vettem, mivel a szobámat elhagytam. Most mentünk Ana Cristina szobájába, mivel Ő következett. Tudtuk, hogy Nicky képes órákon átkészülni, nekem is kell elég idő, hogy össze tudjam magamat szedni, ám Ana Cristina.. Na Ő neki ez az egész egy tíz perc – ruhaválogatással, hajjal és sminkkel együtt – valamit nagyon tud!

Ana Cristina.

Nem tudom, hogy ez a két némber mit tud ennyi ideig szarakodni a ruhákkal. Nekem két perc és tudom, mit akarok fel venni, és fel is veszem! Nicky azért nem tud dönteni, mert túl sok ruhája van, és mindegyiket fel venné egyszerre, ha tehetné. Lyn meg.. Na ő.. Elképesztő milyen ruhái vannak, és nem meri fel venni! Állandóan azzal jön, hogy „Ebben milyen vagyok?! Túl nagy benne a hasam! Ez nem áll jól! Ez a szoknya túl rövid! Ez a felső túl kivágott!” Utálom ezeket hallgatni. Ilyenkor le tudnám ütni, mert ő.. Gyönyörű és.. Félénk! Sajnos az, félénk.

Aurora~Ana Cristina.Amint a szobám elé értünk, mágnes kártyám segítségével kinyitottam az ajtót, és a bőröndömhöz léptem. Találtam is pár jónak ígérkező darabot, amiket magammal vittem a ruhákat. Magamra vettem hát a fekete necc harisnyát, felkaptam a hosszú ujjú rövid felsőt, amire a derék szoknyámat vettem fel – kicsit széjjelebb megy, és lehet benne pörögni is akár- ehhez centi méteres csizmámat vettem fel –egy különleges darab, és oda voltam érte, alap dolog volt, hogy hozom magammal. Nyakamba akasztottam a kereszt nyakláncomat, hozzá illő karkötőmmel, és fekete gyűrűmmel, fekete hosszan lógós fülbevalómat választottam, így azt be is raktam a fülembe. Szememet erősen feketével sminkeltem ki, ajkaimat vörös rúzzsal kentem ki.
-Tádám! – robogok ki Lyn –hez.
-Atya úr isten! – áll elém Lyn – Te.. Ezt jól meggondoltad? –mér végig újra.
-Már miért ne? – húzogatom szemöldökömet.
-Oké igaz.. –teszi fel kezeit, megadóan –megadóm magam. –még be is ismeri, helyes- Csak elképesztően nézel ki. Valami fantasztikus, és én.. Ilyet soha nem vennék fel! –zárja le ezzel a dolgot.
-Jól van nyuszika!- lépek hozzá, és arcát meg csípem egy kicsit –Nicky szerinted már kész? –kérdezek rá, és meg indulok az ajtó felé.
-Lehet nálad nem tudni! –rántja meg a vállát, és kilépünk az ajtón, én, pedig táskámba mélyesztem a kis plasztik kártyát.

Nicky Hilton.

Amelia Lily ~ Nicky.Míg én egyedül elkészülök addig ők ketten! Hogy teszik? Mit tudnak, amit én nem? Bőröndöm mélyén megtalálom latex nadrágomat, amit azonnal magamra is kapok –imádom ezt a nadrágot- egy csillogós szürke felsőre is, rá lelek, így azt veszem fel –még úgy sem volt rajtam, és elégé egy használatos darab, most pedig tökéletes lesz – találok egy ezüst körömcipőt –gyorsan bele is bújok –és már csak a kabát hiányzik – ami egy kis fekete lesz.
Egy nyaklánc, karkötő, fülbevaló –több ékszer nem is kell- szememet, kihúzom feketével, ajkaimra pink rúzst ketenek, hajamat felkötöm.
Mire kész vagyok, már kopognak ajtómon –órámra pillantva veszem észre, jó fél óra kellett, hogy elkészüljek!
-Jövök! –kiabálok ki, az ajtóhoz sietve kitárom azt és meglátom a két szöszit. Lyn, mint mindig vissza fogott, Ana Cristina pedig még rajtam is túl tett.
-Te tényleg így jössz? –lepődik meg Lyn –Mármint.. hihetetlen, hogy Te túl tettél rajta! –mutat Ana Cristina –ra, majd rám.
-Kösz a dicséretet! –zárom be magam mögött az ajtót, és kezdem sürgetni őket. Itt akarnak megöregedni vagy menni, akarunk?

Sebastian Vettel.

Délelőtt tizenegy..


-Kimiiii!- sietek utána, mikor épp ki ment a konyhába –Mikor jön meg Heikki? –álok meg vele szemben a pult túl oldalán.
-Tízezernyolcszáznyolcadjára is N E M T U D O M! –betűzi le.
-Jól van, na, csak tudod neked kéne tudni. –rántom meg a vállam, Kimi feje már a harmadik kérdezés után vörös volt, most meg.. Olyan vicces látvány, ahogy ott mérgelődik magában, hihetetlen, ahogy ki néz, tetszik, hogy én magam értem ezt el nála. De, ha egyszer megváratnak!

Egy óra múlva..

-Megjöttem! –nyílik ki az ajtó, és jön be Heikki.
-Na végre! Ha most nem lövöd le én, teszem meg! –áll meg előtte Kimi, és felém, hadonászik.
-Mivel sikerült kiborítani? –nézz rám Heikki, ám ott bujkál szája sarkában a mosoly.
-Áh semmi gáz.. Csak párszor megkérdeztem, hogy mikor jössz meg! –kacsintok rá.
-Hogy párszor, ha egymilliószor nem, akkor egyszer sem! –borul ki Kimi –Komolyan ott tartottam, hogy leütöm! –mérgelődik tovább.
-Jól van, nyugodj már le! – csitítom le.
-Kész nem megyek sehová! –emeli fel kezeit, és fel megy az emeletre.
-Hát ez.. –húzom el a számat.
-Te voltál nem én! –szól rám Heikki.
Tudom, hogy igaza van, és tényleg elvetettem a sulykot, na de akkor is. Jó móka volt kicsit kikészíteni Kimi barátomat, és majd megbékél. Úgysem hagyna ki egy ilyen pasis hetet!

Végül a srácok csak beadták a derekukat, és délután hatra már a sí paradicsomban voltunk, még előbb is sikerült oda érnünk a tervezetnél egy nappal. Kimi megbékélt, bár azt mondta, elege volt belőlem egy egész hétre, hiszen akkor minek jött el? Persze tudom csak viccel –nem tud velem betelni! - szólt belőlem az egoizmus.

-Buli? –veti fel ötletét Kimi.
-Alig értünk ide és máris buli? –kérdez rá Heikki –Tuti jó ötlet? –pillant rám is.
-Én benne vagyok, hát, ha kiengesztelem így Kimit. –nézzek egyik finn barátomra.
-Sebi fiú fel mentve! –kacsint rám –Heikki? –vonja fel szemöldökét.
-Legyen, nehogy már én legyek a buli elrontója.- rázza a fejét Heikki.
-Fél óra múlva oda lent találkozunk! –csapja be maga mögött az ajtót.

Fél óra múlva már mindhárman oda lent állunk a szálloda előtt és azon gondolkodunk hová is megyünk, ekkor Kiminek eszébe jut, hogy nem messze van egy jó kis hely, afféle félig kocsma – félig klub, mivel közel van így mindhármunk ihat. Gyalog vágunk neki az útnak, és alig tíz perc múlva már a szórakozóhely előtt állunk, nem sokkal később be is jutunk. Egy hangulatos hely tárul elénk, és még csak sokan sincsenek –Kimi szerint a fiatalok inkább lemennek a hegyről a nagyobb Disco –kat keresik, meg Pub- kat.

-Na milyen a hely? –kortyol bele a sörébe Kimi- elmondása szerint lazán, kezd.
-Jó. –válaszolom tömören.
-Jó a zene. –dobol a lábával Heikki.
-Jók a csajok. –húzza le az utolsó kortyot Kimi, miközben a pultnál ülő három lányt lesi, három szőke lány.. Három igen csinos, szőke lány!
-Räikkönen máris csajozna! –nevetek fel.
-Helyes, helyes! –szól közbe Heikki is- Enyém az ezüst cipős. –stoppolja le.
-Mi ez itt? Licitálni kell? –vonom fel a szemöldökömet –Míg ti eldöntitek melyik kié, hozok inni. –indulok meg a pult felé, ezzel a srácok alá téve..

-Három vodkát kérek tisztán. –szólok oda a csaposnak, és közben a lányokra pillantok, akik valamin nagyon nevetnek. Három csodaszép szőke lány, az egyikőjük, mintha kicsit visszahúzódóbb lenne, a másik kettő nem kis pályás, az egyiknek vér vörös rúzs csillog csodás ajkain, míg a másikén elég rikító pink.
-Szép jó estét a hölgyeknek! –biccentek nekik.
-Szép jó estét az úrnak! –fordul felém a vörös ajkú –oh egy világsztárba botlottunk? –mosolyodik el –Maga Sebastian Vettel, üdv köreinkben! –nem hittem volna, hogy tudja, ki vagyok, de úgy látszik igen.
-Köszönöm, de ha már te tudod a nevemet, én is megtudhatom a tiedet? –ráncolom homlokomat- rossz szokás.
-Az attól függ. –nyalja körbe ajkait.
-Mitől? –lépek közelebb.
-Hívj meg egy italra. –kacsint rám.
-Mit szeretne inni a hölgy? –nézzek mélyen a szemeibe, melyek a zöld és kék szín közt csillognak.
-Találd ki! –csücsörít.
-Még egy vodkát tisztán! –szólók oda, mire meg is kapom a rendelt italokat, a poharat oda adom a lány kezébe, közben egyet én is fogok, és koccintok vele. Egy pillanat alatt lehúzza, és rám mosolyog, majd fel áll. Cipőjében, pont akkora, mint én.
-Tudod a vodka a kedvenc italom! –suttogja a fülembe –Nem tudom, hogy sikerült kitalálnod, de őszinte gratulációm. –húzódik el, és kezet nyújt –Ana Cristina Rivera Hill. –mosolyog rám.
-Nagyon örvendek! –csókolok kezet.
-Sebi fiú késtek az italok! –jelenik meg mögöttem Kimi és Heikki –Bár az indok érthető, ilyen csinos hölgyek társaságában. –veti be Kimi egyből a csajozó dumáját.
-Heikki Huovinen –mutatkozik be Heikki az ezüst cipős csajnak, egyből azt szúrta ki, és amint látom, nem vesztegette az idejét, egyből ráhajtott.
-Nicole Hilton, de csak Nicky. –mosolyog rá a lány, nekem kicsit az, az ’én vagyok a világ közepe’ jön le róla.
Egy pillanatban itt, másikban ott, Heikki és Nicky már nagyban rázzák magukat a zenére. Kimi meg a pultnál ül és iszogat, a harmadik lány, nem nagyon érdeklődik iránta, inkább a telefonját nyomkodja.
-Szóval Ana Cristina. –fordulok vissza partneremhez.
-Szóval Sebastian. –ismétel meg engem.
-Honnan jöttél ide? –teszem fel neki első kérdésemet, és felülünk a bárszékre, közben már a második kör italt rendelem.
-Svédországból. –válaszolja –Szerinted más különben, hogy bírnám így? –mutat magára, és fel nevet. Egy vékony harisnya volt rajta, olyan nejlonszerű anyag.
-Tehát Svéd vagy, a neved mégis olyan más..
-Mexikó, spanyol. –adja meg ő maga a választ- De ez tényleg ennyire, érdekel? –lepődik meg.
-Igen! –bólogatok, és red bullomba kortyolok.
-Na jó, tehát az üknagyapám Mexikóból jött anno Svéd honba, ahol megházasodott, svéd nőt vett el, a dédnagyapám így félig svéd lett, ám svéd nőt vett el ő is, a szomszéd lányt. Az ő gyerekük már csak negyed részben lett spanyol, és szépen sorjába jött így, mindenki svéddel házasodott, hozzám érve pedig, elég kicsi részben található meg bennem a spanyol vér, de ez látszik is! –nevet fel.
-A fekete haj nem is állna jó. –mosolygok rá.
-Kösz a bókot. –villant rám egy gyönyörű mosolyt.
-Vicces más lány visszakérdezett volna, te viszont egyből értetted mire gondolok. –mosolyodok el rajta.
-Nem a többi lány vagyok. –hajol oda, és mindezt a fülembe súgja, ez a lány képes meglepetéseket okozni!

Nicky Hilton.

Mikor ez a Vettel megjelent, és Ana Cristina –t szúrta ki elkapott a féltékenység, de amint megláttam, hogy ott a másik két srác is, megnyugodtam. Nekem is ki jut a jóból, nem csak Svéd barátnénknak, aki igen csak bele férkőzött a szőke srác –miket beszélek mindhárom szőke! –intémszférájába.
Heikki mikor bemutatkozott kék szemeivel levett a lábamról, azt hittem ott helyben elolvadok, olyan helyes és édes. Minden egyes szavával bókol, tuti nincs még egy ilyen pasi a földön! Még jó, hogy Ő engem szúrt ki. A harmadik –aki történetesen maga Kimi Räikkönen – semmit nem tesz. Ott ül a pultnál és vedel. Lyn meg.. Nem hiszem el! A telefonját!!! –
Nyomkodja. Szülinapja alkalmából.. Vagy ezt, hogy is gondolja? Szegény Räikkönen nem a legjobbunkkal kezdett!
-Esetleg van kedved visszajönni velem a szállodába? –húzza le a vodkáját Heikki. Kérdése vissza térít a való világba, ahol épp vele szembe ülök.
-Lényegre törő. –mosolyodok el jó szélesen –Nagyon szívesen –lehúzom italom, és már állok is fel. Jó estének nézünk elébe..

Lyn Hamilton.

Persze, hogy mindenki most akar felköszönteni, mintha egész nap nem értek volna rá.. Nicky meg épp most lép le azzal a szőkével, Ana Cristina a másik szöszivel, míg a harmadik itt ül mellettem, és önti magába a piát.
-Csatlakozhatok? –adom meg magamat, mikor végre elrakom a telefonomat, táskám mélyébe helyezem, elegem volt a sok születésnapi jókívánságból!
-Felőlem.. –rántja meg a vállát.
-Melyiket szeretted volna? –kérdezek rá, és közben már rendelem is a whisky –et.
-Hogy érted? –nézz rám most először.
-A barátnőim közül. –adom meg a pontos kérdést.
-Ja.. –mosolyodik el –Igazából semelyiket. Heikki már az asztalunknál kinézte a barátnőd, Sebi fiú meg lépett –pillant a mellettünk turbékoló párra, és én is úgy teszek, elég jól elbeszélgetnek egymással.
-Tehát a kakukktojás maradt. –célzok magamra.
-Jaj dehogy is! –tiltakozik pár másodperccel, később mikor rá jön, mire céloztam-, Csak tudod nekem most akár hiszed akár nem, nem igen volt kedvem csajozni. –egyáltalán nem lep, meg amit mond, nekem is volt már olyan, hogy nem volt kedvem pasizni.
-Akkor hát a nem ismerkedésre! –koccintom vele össze poharamat, és egyszerre húzzuk le azok tartalmát..


Sziasztok! 
Meg is hoztam ennek az ÚJ történetnek a folytatását. :D 
A Rich And Famous-é, ha minden jól megy a holnapi nap folyamán várható.. De nem ígérem meg. :) 
Ehhez a részhez Jó olvasást Kívánok! 
Akik tippeltek párokat illetően azok esetleg leírnák, hogy ezt tippelték e vagy mást?? :P
Előre is köszönöm. 
xx. Mercii.

1 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Ó végre! :D Erre vártam, hogy mikor találkoznak már! Nagyon jól sikerült eddig ez a buli :D
    Na jó, elárulom: Ana Christina és Seb bingó, ők egyszerűen összepasszolnak, tuti páros a két mosolygós és hiperaktív :)
    Először a többieket így raktam őket össze, hogy Nicky-Heikki, Lyn-Kimi, de aztán megcseréltem, de úgy látszik az első megérzésem vált be :)
    Így utólag látszik, hogy Lyn és Kimi is mennyire hasonlítanak! Csak isznak és néznek maguk elé :D
    Heikki és Nicky meg szerintem tűz és víz de hát majd kiderül hogy bírják egymást :)
    Remélem holnap jön a másik sztorihoz a friss :)
    Puszi.

    VálaszTörlés